Mini nyílt nap 2025. február 6-án és 20-án csütörtök 9-11-ig
Beszélgetős, játszós mini nyílt a bölcsiben
MINI nyílt nap a mórahalmi bölcsődében
Kedves Szülők!
Szeretettel várjuk a szülőket gyermekeikkel együtt,
2025. február 6-án vagy 20-án, csütörtökön, 9-kor
egy kis beszélgetésre, a gyerekeknek kedvük szerinti játékra, a Huncutka Bölcsőde Játszóházába.
Kérjük a szülőket, hogy részvételi szándékukat jelezzék a baloghneagi@morahalom.hu email címre vagy Baloghné Baranyás Ágnesnek messenger üzenetben. Amennyiben valami még is közbe jönne, arról is szeretnénk tájékoztatást kérni, hiszen erre a nyílt napra mindösszesen maximum 4-5 családot várunk.
A beszélgetés alatt tájékozódhatnak a bölcsődei életről, betekintést nyerhetnek a mindennapokról.
Szívesen látjuk a családot akkor is, ha még csak tervezgetik, fontolgatják, hogy bölcsis legyen-e a kicsi vagy netán hallottak a mi kis bölcsis életünkről.
Győződjenek meg maguk is, hogy ez a hely egy kis gyöngyszeme Mórahalomnak.
Várjuk a családokat sok szeretettel!
Erre az alkalom nem kérünk még személyes papírokat.