Honlap testreszabása




készítette a honlap.hu

Évzáró a bölcsődében

Évzáró a bölcsődében

Családi délutánnal egybekötött évzáró a bölcsődében - 2022. május 31.

Évzáró bölcsis módra

 

„Száz liba egy sorba…” hangozott fel egyszerre közel száz kisgyermek torkából, május 31-én délután, a Huncutka bölcsőde udvarán megrendezésre kerülő évzárón. Ezzel a kedves dalocskával vette kezdetét a gyerekek előadása, majd Baloghné Baranyás Ágnes, az intézmény vezetője a bölcsődei csoportokról írt verssel köszöntötte a szülőket, rokonokat, barátokat, ismerősöket. A csoportok, a kisgyermeknevelőik és dajkáik kíséretében vonultak ki az udvarra. Itt a kedvenc dalaikból, mondókáikból összeállított műsort láthattak az egybegyűltek. Ennek lebonyolításában, és a felkészülési hetek alatt segítségünkre volt Vastag-Csaba Rózsa tanárnő. Köszönjük szépen a munkáját!

Nem csak az elballagó nagyok, hanem a bölcsődében maradó kisebbek is bátran, mosolyogva, életkoruknak és habitusuknak megfelelően tapsoltak, pörögtek-forogtak, tükrözték vissza Rózsa néni kézjeleit.

A produkció után a gyermekek szüleik társaságában folytathatták a délutánt, továbbra is a bölcsőde udvarán. Lehetőség volt szélforgót készíteni, kipróbálni pár montessori játékot, fotózkodni egy nyári hangulatú fotófal segítségével, valamint lufikkal mókázni. A legnagyobb érdeklődést az ugrálóvárak váltották ki. A sok izgalom közepette egy kis pihenésre, beszélgetésre a leendő óvónénikkel és a bölcsődei kollektívával, a szülőknek köszönhetően sütemény és frissítő fogyasztására is volt lehetőség.

Kisgyermeknevelőként öröm volt látnom, hogy a rohanó hétköznapok ellenére a gyermekek szülei, hozzátartozói milyen sokan megjelentek ezen az eseményen és közösen el tudtunk tölteni egy kellemes, élményekkel teli délutánt. Megható volt, ahogyan a bölcsiseink belebújtak ünneplő ruháikba és izgatottan, az ajtón kukucskálva keresték szüleiket.

Bízom benne, hogy a most elballagó kispajtások sok szép emlékkel gazdagodva lépik át szeptemberben az óvoda küszöbét, és majd néha visszaintegetnek az óvoda udvaráról, mint ahogy előttük már oly sok volt bölcsődésünk tette és teszi mind a mai napig.

 

                                                                                                                     

                                                                                                                      Fődi Anna

                                                                                                               kisgyermeknevelő

Vissza